Skip to content

Menedék a zalai Öreghegy tetején

Ahol nem sürget semmi, csak a természet ritmusa kísér. Reggel madárdal ébreszt, napközben erdei csend vesz körül, este pedig csillagok alatt pihensz a tűz mellett. Itt újra hallhatod a saját gondolataidat – megfelelés és rohanás nélkül. A Kicikla nem csak egy ház, hanem egy másik világ, ahol végre megérkezhetsz önmagadhoz.

A Kicikla története

A Zalai-dombság szívében, két hegy – az Öreghegy és a Pupi – ölelésében megbújik Nagybakónak, egy zsákfalu, amit csak egy nyolc kilométeres út köt össze a külvilággal. 

Az Öreghegy tetején áll a Kicikla, a mi békénk szigete, amit most megosztunk másokkal is. A történetünk egy álomból született: a város zaját hátrahagyva találtunk rá erre a helyre, ahol egy régi, áram és víz nélküli pince vált az otthonunkká – gyertyafény, forrásvíz, cserépkályha, csillagok, és az erdő neszei töltötték meg az estéinket. 

A Kicikla ma már felújítva várja mindazokat, akik lelassulnának, kikapcsolódnának, és újra hallani szeretnék önmagukat. Itt a természet az úr, a kertben őzek járnak, a csillagok fényesen ragyognak, és a csend valóban gyógyít – a tűz melege és egy pohár bor mellett.

Szeretettel várunk – ha te is hazatalálnál.

Nagybakónak és a környezet varázsa

Nagybakónak egy eldugott, bájos zsákfalu Zala vármegyében, mindössze 15 km-re Nagykanizsától. A dombok és erdők között megbúvó település különleges hangulatot áraszt, élővilága – őzek, szarvasok, nyulak – a természet szerelmeseinek paradicsoma. Kiemelkedő látványossága a vadregényes Kőszikla-szurdok, a Héthatár nevű erdőterület pedig hét falu találkozási pontja. Története a 13. századig nyúlik vissza; a legenda szerint IV. Béla király hűséges bakójának adományozta a falut. A nyugalom, a természet közelsége és az időtlenség érzése teszi különlegessé ezt a helyet.

Foglalás

Az alábbi gombra kattintva tudod leadni a foglalásodat hozzánk! 
Már nagyon várjuk, hogy te is megtapasztald a Kicikla hangulatát!

ÚJDONSÁg

6 személyes jakuzzi

Merülj el a pihenésben: 6 személyes jakuzzinkban a kényelem és a nyugalom találkozik – csak nálunk, csak nektek!

ÁRAK

Egy hely, ahol az idő lelassul, és az erdő mesél.

A KICIKLA Fire & Wine egész évben fogadja vendégeit.

A lakótér alapterülete 80 nm, és ehhez 100 nm-es terasz tartozik. Ideálisan 4 felnőtt fogadására alkalmas, maximum 4 felnőtt és 2 kisgyermek számára van elegendő hely a házban.

Állatbarát vendéglátó helyként, lehetőség van kisméretű háziállat (max 10 kg-ig) fogadására.

A minimális foglalási idő 1 nap.

A dohányzás a ház egész területén TILOS.

kicikla
kicikla (1)
kicikla (2)

HÉTKÖZNAP/ NORMÁL IDŐSZAK
(Hétfőtől – csütörtökig, az év meghatározó részében ez az ár.)

59.000 HUF/éj/teljes ház

HÉTVÉGE/ NORMÁL IDŐSZAK
(Péntektől – vasárnapig, az év meghatározó részében ez az ár.)

75.000 HUF/éj/teljes ház

HÉTKÖZNAP/ KIEMELT IDŐSZAK
(Kiemelt időszakok, ünnepnapok, karácsony, szilveszter, pünkösd.)

70.000 HUF/éj/teljes ház

HÉTVÉGE / KIEMELT IDŐSZAK
(Kiemelt időszakok, ünnepnapok, karácsony, szilveszter, pünkösd.)

85.000 HUF/éj/teljes ház

Egy éjszakás foglalás esetén

+20 %

Felszereltség

kicikla (3)

Felszerelt konyha

vuweirf

Cserépkályha

pa

Padlófűtés

klima

Hűtő-fűtő klíma

Ágynemű és ágyneműhuzat

frissen, tisztán, puha takaróval

tv

Smart TV

3n

Törölközők

kéztörlő és fürdőlepedő minden vendégnek

kide4z

Wifi

Az egész ház területén elérhető gyors vezetéknélküli internet

Hangulatfokozók / Kiegészítő kényelmi dolgok:

  • mécsesek, gyertyák
  • borospoharak, dugóhúzó
  • takarók, plédek (csillagnézéshez, teraszra)
  • fa rekeszben kandallófához, gyújtós
  • pincében borok (becsületkasszás)
  • társasjátékok

Kültéri lehetőségek:

  • tűzrakóhely, bogrács, grill
  • hinta és függőágy
  • kerti bútorok
  • elemlámpa / fejlámpa esti sétához
  • 6 személyes jakuzzi

Élmények – Ahol nem történik semmi, és ez benne a csoda

A Kiciklában az igazi élmény nem a programokban van.
Hanem abban, amit végre nem kell csinálni.
Nem kell rohanni, nem kell tervezni – csak engedni, hogy a nap megmutassa, mit hoz.

Nagybakónak és környéke számos természeti és kulturális látnivalót kínál az idelátogatóknak. Íme néhány kiemelkedő helyszín és programlehetőség:​

Ha úgy érzed, megszólított ez a hely, örömmel fogadunk.

Az alábbi gombra kattintva tudod leadni a foglalásodat hozzánk! 
Már nagyon várjuk, hogy te is megtapasztald a Kicikla hangulatát!

VÉLEMÉNYEK

„A ház gyönyörűen felújított, tiszta és funkcionális. Minden kényelemmel felszerelt, és egy gyönyörű, jól felszerelt kültéri grillezőhely is található benne, ahonnan lenyűgöző kilátás nyílik a zöld völgyre. A nagyon kedves házigazda hasznos információkkal látott el minket. Csodálatosan aludtunk a tágas ágyakban. Teljes csend uralkodik.”

Emilia, Olaszország

„Stílusosan berendezett, mindennel felszerelt apartman csodás helyen, ahol valóban nyugalomra lelsz. A házigazda nagyon figyelmes és segítőkész. Ha erre járunk mindenképp visszatérünk!”

Judit, Magyarország

„Ajánlok egy csodálatos helyet a csendben való kikapcsolódásra. Jó a  felszereltség, gyönyörű a kilátás és csendes a környezet.”

Kinga, Lengyelország